Pintér Márta Zsuzsanna

Tanszékvezető, egyetemi docens

Életrajz

Pintér Márta Zsuzsanna 1961-ben született Dorogon.

Tanulmányait a Zrínyi iskolában kezdte, ahol édesanyja is tanított. 1985-ben végzett az ELTE –BTK magyar-történelem szakán középiskolai tanárként. 1990-ben doktorált, 1995-ben kandidátusi végzettséget szerzett. 1985-86 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének volt a tudományos munkatársa. 1996-tól a Veszprémi Egyetem Színháztudományi tanszékét vezeti, egyetemi docens. 1991-95 között másodállásban az ELTE-TFK Magyar irodalmi tanszék, 1994-95-ben a Miskolci Egyetem  Régi magyar irodalmi tanszék, 1996 óta a KGRE Budapest magyar tanszékének a munkatársa. Önálló kismonográfiája jelent meg, több kötetben szerzőtárs, szerkesztő és író. Írt tanulmányokat, recenziókat, kritikákat is.1997 óta az MTA Szinház-és Filmtudományi bizottságának a titkára, hazai és külföldi konferenciákon tart előadásokat.

Díjai:

Római ösztöndíj, 1988

Bolyai János kutatási ösztöndíj, 1998

Londoni ösztöndíj, 1999.

Forrás

Solymár Judt-Kovács Lajos: Dorogi lexikon.Dorog, 2008.

Interjú

„ …olyan volt, mint egy barátságos kis sziget.”

  Dr. Pintér Márta Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi docens, kutatóval édesanyja segítségével, interneten keresztül sikerült kapcsolatba lépnünk, és elkészítenünk a következő interjút.

– Tudjuk, hogy szoros szálak kötik Doroghoz és a Zrínyi iskolához. Van olyan emléke zrínyis éveiből, amit megosztana velünk?

-A zenei tagozatra jártam 1968 és 1976 között. A zenei tagozat nagyon sokat jelentett nekem és meghatározó lett a zenéhez való viszonyomban. Az alsó tagozatos kisénekkar Kárpáti Margit nénivel és a felső tagozatos énekkar Pármai Csaba bácsival sok olyan koncert, szereplés élményét adta, amire ma is nagyon jó visszagondolni. Ráadásul volt egy quartettünk az osztálytársaimmal, Csizmadia Katival, Flier Mártival, Turjay Ritával, akikkel sikerrel szerepeltünk városi (akkor még nagyközségi) és járási versenyeken is. A quartett tagjai közül csak én nem lettem zenész, de magától értetődő volt, hogy a középiskolai kórusban is énekeltem, aztán pedig jelentkeztem a Budapesti Egyetemi énekkarba, ahol nyolc nagyon boldog évet töltöttem el. Csodálatos helyeken léptünk fel, bejártuk egész Európát, és máig nagyon jó barátaim az egykori kórustársak.

Mivel az édesanyám is a Zrínyiben tanított, nekem otthonos volt itt minden. Már óvodáskoromban is bent ültem néha az órákon, bent voltam az őszi és a tavaszi szünetben, amikor édesanyám ügyeletes volt, magától értetődő volt, hogy ez lesz az én iskolám. Különleges hangulata volt a délutáni tanításnak (mi még az alsó tagozaton felváltva jártunk délelőtt és délután), amikor kint már sötét volt és hideg, szikrázott a hó, a meleg és világos tanterem (amiben még kályha adta a meleget) olyan volt, mint egy barátságos kis sziget.  Nagyon jó osztályunk volt, többekkel tartottam a kapcsolatot később is. Harmadik-negyedik osztályosok voltunk, amikor csináltunk egy osztályújságot, az egyik osztálytársunk édesanyja a helyi nyomdában dolgozott, kinyomtatta nekünk 30 példányban, tűzőgéppel fűztük össze a lapszámokat. Írtam bele verseket, beszámolót az iskolai életről, ma is megvan még néhány példányom. Szépek voltak az ünnepeink, szerettem az akadályversenyeket a csolnoki tóhoz, az osztálykirándulásokat. Az utolsó már nem tanulmányi kirándulás volt: Vezérné Marika néni, az osztályfőnökünk júniusban még elvitt minket a Dunakanyarba, az Erőmű üdülőjébe – az a három nap már az elválásról, a felnőtt-létről, szerelmekről, barátságokról szólt, és a hangulatára, a beszélgetésekre máig emlékszem. 

– Mikor döntötte el, hogy színház-és drámatörténettel szeretnél foglalkozni? Mi vagy ki inspirálta ebben?

– Attól kezdve, hogy meg tanultam olvasni, állandó látogatója lettem az iskolával szembeni könyvtárnak, hetente hoztam-vittem a könyveket, nagyon hamar eldőlt, hogy bölcsész leszek, újságíró vagy tanár. A történelem volt a kedvenc tantárgyam, nagyon jó történelemtanáraim voltak, itt a Zrínyiben Klátik Mária tanárnő, az esztergomi Dobó Gimnáziumban pedig Dévényi Ivánné, akiknek ma is hálás vagyok. A véletlen hozta úgy, hogy amikor negyedikes gimnazista voltam, abban az évben történelemből az országos középiskolai tanulmányi versenyen színháztörténeti feladat volt. Megírtam Esztergom színháztörténetének 20 évét a korabeli sajtó alapján, és ezzel a dolgozattal felvételi vizsga nélkül kerültem be az ELTE magyar-történelem szakára. A magyar irodalomból is a régi témák, régi szerzők érdekeltek, így lett a szakterületem a 16-18. század. Már egyetemistaként tagja lettem egy kutatócsoportnak, amit az egyik tanárom, Kilián István vezetett, és az volt a feladata, hogy összegyűjtse és kiadja a legrégibb magyar drámaszövegeket. A kutatócsoport ma is működik, sőt már egy nemzetközi szervezetnek is tagja. Az elmúlt években több mint 200 drámaszöveget adtunk ki, konferenciákat rendezünk, tanulmányokat írunk. A munka legérdekesebb része maga a kutatás: könyvtárak, levéltárak kéziratos anyagait nézzük végig itthon és a határon túli magyar területeken, és sose tudhatjuk, hogy mit fogunk találni – ezeket a fárasztó, de izgalmas utakat nagyon szeretem. A színháztörténetben az a jó, hogy összekapcsolja a történelmet és az irodalmat, így egyik szakterületemről sem kellett lemondanom. Ma már újra régi magyar irodalmat tanítok, mint 1994 előtt, de most is vannak drámatörténeti kurzusaim.

– Többször járt Rómában tanulmányúton. Milyen témával kapcsolatosan? Milyen benyomásai maradtak a városról?

-1988-ban jártam először Rómában egy négy hónapos magyar akadémiai ösztöndíjjal. Január 17-én érkeztem két nagy bőrönddel, este, egy ismeretlen nagyvárosba, és még alig tudtam olaszul. Ahogy felszálltam a 64-es buszra (ez visz a pályaudvartól a Szent Péter bazilikáig), az emberek rám mosolyogtak, megkérdezték, hogy honnan jöttem, és segítettek cipelni a bőröndjeimet. Hirtelen elmúlt minden félelmem és aggodalmam, és úgy éreztem, hogy hazajöttem….Ez az érzés azóta is tart,  nagyon szeretem Rómát, és ahányszor csak visszamegyek, mindig találok valami új felfedeznivalót. A Római Magyar Akadémián laktam, ami a város legszebb helyén van, egy igazi reneszánsz palota, nagyon büszkék lehetünk rá. Az ösztöndíjasok összetartottak, segítettük egymást, együtt jártunk kirándulni, együtt főztünk, hogy kijöjjünk a kevéske ösztöndíjból. A kutatási témám az olasz jezsuita iskolai színház volt, ugyanis ennek mintájára alakították ki a magyarországi jezsuita gimnáziumokban is a színjátszást, amivel a diákokat jó fellépésre, szép kiejtésre, hasznos ismeretekre tanították. A legtöbb időt a jezsuita levéltárban és könyvtárban töltöttem (az ottani magyar szerzetesek sokat segítettek), de kutattam az olasz nemzeti könyvtárban is. Esténként a várost jártam, hétvégeken pedig Róma környékére kirándultam, és persze közben nagyon sokat tanultam olaszul. 2001-ben ismét 3 hónapot töltöttem ott, azóta is minden évben igyekszem eljutni Olaszországba. Most már nagyon sok olasz várost ismerek Taorminától Genováig, de még mindig Róma a kedvencem.

– Egy „mai” kérdés: Gyakran jár színházba? Milyen témájú darabokat néz meg szívesen? Vannak-e kedvenc színészei, rendezői?

-A régi magyar dráma és színház kutatása mellett mindig sokat jártam színházba is, egyetemistaként három bérletem volt. Amikor 1994-ben létrejött az ország első Színháztudományi tanszéke, Bécsy Tamás professzor úr odahívott tanítani. Attól kezdve már a kortárs szerzőkkel és a mai színházakkal is kapcsolatba kerültem, tanszékvezetőként pedig sok színészt, rendezőt, díszlettervezőt, kritikust hívtam meg hozzánk tanítani. 

Ennek köszönhetően ma már egy kicsit jobban ismerem a kortárs színházat és más szemmel nézem a darabokat, mint amikor még csak „civil” néző voltam. Szeretem a színházi fesztiválokat is, mert akkor nagyon sokféle előadást nézhetünk meg rövid idő alatt, és különleges hangulatuk van. Egyetemistaként a Katona József színház volt a kedvencem, ma is nagyon szeretem Ascher Tamás rendezéseit. Mostanában sok előadást nézek meg az Örkény Színházban, Mácsai Pál, Bagossy László, Zsótér Sándor rendezéseit, de a Nemzeti Színházba is sokat járok. Örkény Istvánról évek óta tartottam egyetemi órákat is, így minden Örkény-bemutatót megnéztem, amit csak tudtam.  A musicaleket kevésbé szeretem, de egyébként nyitott vagyok minden műfajra és témára. Szerencsére a diákjaim rendszeresen küldik a meghívókat, értesítőket, kommentárokat a facebookon keresztül, hogy mi az, amit érdemes megnézni, hol van valami izgalmas előadás, úgyhogy elég könnyű tájékozódnom. A Katona József színház első gárdájának tagjai mind a kedvenceim, de Básti Julit, Fullajtár Andreát, Kerekes Évát különösen szeretem, a férfi színészek közt pedig Máté Gábort kedvelem leginkább. 

Nagyon jó, hogy azzal foglalkozhatok a munkámban is, amivel a szabadidőmben: olvasok, színházba, koncertekre járok, utazok. Iskolásként is tudtam, hogy a kemény tanulás, a könyvtár, a nyelvtanulás hosszú távon segít abban, hogy könnyebb legyen az életem, és azt csinálhassam, amit szeretek. Remélem, a mai zrínyis gyerekek is megértik, hogy nem mindig az egyszerűbb megoldást kell választani, érdemes többet teljesíteni, mint amennyi még éppen kötelező – a befektetett munka előbb-utóbb jelentkezik a jó jegyekben, a sikeres felvételiben, később pedig a munkában is.

– Köszönjük a jó tanácsot és a beszélgetést! Sok sikert kívánunk további munkájához!